2021. feb 05.

Heves megye Árpád-kori templomai

írta: Gereczi_Botond
Heves megye Árpád-kori templomai

...és harmadik terepi napom

Bélapátfalván, a reggeli után felkerekedtem, és elindultam a bélapátfalvi ciszterci apátsághoz. Az apátság a településtől kb. 1 km-re keletre található az erdőben, a Bélkő-hegy lábánál, a kék turistajelzés mentén.


1. ábra: A bélapátfalvi ciszterci apátság temploma távolról, előtérben egy helyenként befagyott felszínű patakkal

Éjszaka –10°C-nál hidegebb volt, így talán nem csoda, hogy az út mentén a 30 cm hó mellett befagyott vizű patakokat láttam.

Ilyen körülmények közt jutottam fel az apátsághoz, ahol rögtön szembetűnő volt, hogy nem egy kőzetből épült fel a templom épülete, hanem a homlokzaton sávokban váltakozva különböző kőzetek építik fel azt. (A templom általános leírását ld. ide kattintva: A bélapátfalvi és a feldebrői templom)


2. ábra: A bélapátfalvi ciszterci apátság homlokzata és főbejárata

Az épületet körbejárva még szembetűnőbbé vált a felhasznált építőanyagok sokfélesége. Kissé már-már olyan érzésem volt, mintha az épület felépítésekor mindenféle anyagot összehordva építették volna fel a templomot: fehér, piszkosfehér, szürkésfehér, vöröses, és barnásekete kőzetek, továbbá tégla anyagokat véltem megkülönböztetni az épület falában. Itt most nem térek ki az összes építőanyag milyenségére, de nagyon nagy általánosságban azt állapítottam meg, hogy minél sötétebb a kőzet, annál keményebb is. Ez alól a szürkésfehér, láthatóan rétegzett mészkő kivételt képez, ami a legkeményebb kőzet az épület falában. A fehéres anyagú kőzetek egy része, amely sósav hatására pezsgett (volt olyan, ami nem reagált a savval), az idők folyamán valószínűleg nagyon sok mállásnak volt kitéve, hiszen öklömnyi bemélyedésként jelentkeztek a falban. Mindez a templom előtt felépített támfalban jelentkezett a legnagyobb mértékben. Talán mondanom sem kell, hogy ez nem kedvező az építmény stabilitása szempontjából.


3. ábra: Nagy bemélyedés a templom falában

Innen a Bélapátfalvi Cementgyár vasúti megállóhelyre gyalogoltam, ahol megvártam a vonatot. Erről a vasúti vonalról tudni kell, hogy Eger felé ebben az időszakban naponta mindössze két vonat jár, ráadásul egyetlen kis piros dízelkocsi alkotja az egész vonatot. A vasúti pályát viszont gyönyörű helyeken vezették keresztül, és két hosszú alagút is van Bélapátfalva és Szarvaskő között. Ezért a ritka vonatindulások ellenére ajánlom minden errefelé látogatónak.


4. ábra: A Bélkő-hegy a Bélapátfalvi Cementgyár vasúti megállóhelyről

Eger impozáns belvárosán átgyalogolva, majd a az állomáson a egy buszra felszállva eljutottam Feldebrőre. Feldebrő kb. 1000 lelket számláló település a Tarna mentén. A településen található Szent Márton plébániatemplom Magyarország egyik legkorábban felépült temploma. Különlegessége a kevés átalakításon átesett altemplom, mely egykoron valószínűleg Aba Sámuel magyar király (1041-1044.) sírhelye volt. (A templom általános leírását ld. ide kattintva: A bélapátfalvi és a feldebrői templom)


5. ábra: A feldebrői Szent Márton plébániatemplom kívülről

A templomban sokkal kevesebb féle építőanyagot alkalmaztak, mint a bélapátfalvi templom esetében (többségében helyben fellelhető riolittufát).

A gyülekezet aktív tagjainak létszáma kb. 40 fő. Emellett melegebb időben több turista és zarándok is látogatja a templomot, viszont, számomra meglepő módon, közel sem annyian, mint a pl. a csarodai templomot (A csarodai és a tákosi templom). Ennek fő oka, hogy nem olyan ismert, így, idegenvezetőm elmondása alapján, ide többségében azok jutnak el, akik már idelátogatásuk előtt is tisztában voltak a templom jelentőségével.

Az altemplomban sajnos csak püspöki engedéllyel lehet fotót készíteni, így itt egy nem saját fotóm áll.


6. ábra: A feldebrői altemplom, előtérben azzal az oszlopfővel, amelyet édesvízi mészkőből faragtak. A képen minden más riolittufa anyagú

Forrás: A kirándulni vágyókat szebbnél szebb túrautak, várak, látnivalók várják Magyarországon

Feldebrőre az eljutást a Tarna-patak mentén kialakított kerékpárúton javaslom. Remélem, egyszer én is kerékpáron térhetek ide vissza.


7. ábra: A feldebrői Szent Márton templom föld feletti egysége

Ezúttal viszont a települést busszal hagytam el, amivel Kál-Kápolna vasútállomásra jutottam el, ahonnan Budapest felé vettem az irányt. Az egészen rossz állapotban lévő káli vasútállomásnak nagy a forgalma. Ezzel szemben, Hatvantól kezdődően teljesen felújított vasútállomások szegélyezték utamat. Ezek közül külön kiemelném Gödöllő vasútállomást, ahol vadiúj állomásépületet is építenek.


8. ábra: Gödöllő megújult vasútállomása

Mikor visszaértem Budapestre, nagyon szomorú voltam, hogy véget ért a háromnapos kutatói, terepi utam. A projektem ezen epizódját legalább 95%-ban sikerként értékelem, mert nagyon sokban segítette munkámat, (és szakmai fejlődésemet is), hogy a járványveszély közepette is eljutothattam terepre.

Szólj hozzá

Bélapátfalva Feldebrő Templomtúra